Kritikák

Nem más, mint az élet. Hol szebben, tündérmeséébe illően alakítva, hol nagyon is emberien, hol pedig – bármennyire is happy endre vágyik a szépre éhes lélek – mégis csak a maga kemény valóságában leírva egy-egy történetet.

Van benne kedves, lélekmelengető írás, és olyan is, ahol az embernek összeszorul a szíve. Néha kurta-furcsának tűnik az egyszerű történetírás, de mégis olyan gondolatokat ébreszt, amelyek mellett az ember nem mehet el egy vállrándítással, mert legalábbis egy „Hát igen, így van ez.” kikívánkozik a végén. A szerzőnő saját bevallása szerint vannak történetek, amik valós helyzeteket, megtörtént eseményeket mutatnak be, és vannak, amelyek kitaláltak. 

Nos, most ahogy visszalapoztam a tartalomjegyzékhez, mindegyikhez tudnék mondani valamit, amitől olyan nagyon életszagú lesz, hogy nagyon is elgondolkodtatja az embert a saját életével kapcsolatban. Mindenekelőtt nagyon szép, gördülékeny a fogalmazásmód, ettől pedig az ember még mélyebbre tud menni a történetek által ébresztett gondolatok közé.

Több romantikus írás is akad a novellák között, és az az erősségük, hogy legyenek tragikus vagy boldog végkifejletűek, sohasem igazán a lemondás a mondanivaló. Éppen ellenkezőleg, a szerzőnő az írások túlnyomó részével azt sugallja, hogy minden helyzetből van felemelkedés, s még a halál is lehet békés, ha úgy alakítjuk az eseményeket. Egészen elképesztő élethelyzetekről is olvashatunk, és olyan filozofikus gondolatok merülnek fel, amelyek más esetben talán csak egy szemforgatást vagy unott bólogatást váltanának ki belőlünk, Andrea azonban le tudja úgy írni, hogy figyelni kell rá, és el kell töprengeni fölötte.

Arra is lehetőség van, hogy aki nem ismeri a szerzőnőt, az bővebben olvashasson róla a Helma Kiadó és az MKMT oldalán, ám ha még ennél is jobban meg szeretné ismerni a kedves Olvasó Andrea gondolatait, élethez való hozzáállását, ajánlom mindenképpen figyelmébe a novelláskötetének utolsó írásait, mint a „Mit csinál a prózám, amikor senki sem látja?” , az „Ölelés receptre” vagy a „Szorongások” címűt, mert nem csak hogy egy figyelemreméltó embert ismerhetünk meg személyében, de talán mások is rokonlélekre lelnek benne, hozzám hasonlóan.

Nagyon fontos dolgot fogalmaz meg ugyanis legfőképp ez utóbbi írások egyikében: mennyire fontos, hogy a nők adjanak magukra, hogy olyanok legyenek, akikért egy férfi küzdeni szeretne, de ugyanakkor az is fontos, hogy ők pedig tudjanak udvarolni, megmutatni a hétköznapokon is, mennyire nagyra becsülik a „gyengébbik” nemet, akiknek sok esetben kell magukat mégis erejükön felül erősnek mutatni.

Andrea első novelláskötete sok elgondolkodtató és igen fajsúlyos témát dolgoz fel olyan mélyen szántó gondolatokkal, amelyekről a hétköznapokban sem kellene megfeledkeznünk, mindenekelőtt arról, hogy bármilyen nehézséggel szembesülünk is az utunk során, a végkövetkeztetés mégis az, hogy az élet szép, és még szebbé tehetjük, hogy támogatjuk egymást. Ez a gondolat pedig reményt ad, amit valljuk meg, mindig is mindenütt jól esik észben tartani.

Várom a folytatást, a már előkészületben lévő következő kötetet, és ajánlom a már meglevőt minden kedves érdeklődő figyelmébe!