Niky könyves kuckója – Pálinkás Angélával és Menyhei Mónikával
Elhoztam nektek a blogger projekt utolsó interjúját, amit két blogger társammal készítettem.
Fogadjátok szeretettel Imre Andreát!
Imre Andrea: titkos üzenetek szerintem nincsenek az írásaimban, sokkal inkább fontos mondanivalók. Természetesen, ha valamit nem lehet nyíltan leírni, akkor utalok rá az írásaimban. Az olvasók azt szokták megosztani velem, hogy milyen érzéseket váltott ki belőlük, mennyire tudtak egy-egy történettel azonosulni. Kaptam olyan kritikát is, hogy a novellám mély lelki tartalommal bír, azonban a végét mégsem tragikusan fejeztem be, sőt állítólag az elmúlásról sem írtam drámaian, pedig mindannyian tudjuk, hogy a halál egy megváltoztathatatlan, visszafordíthatatlan állapot, hiszen az élet nem más, mint kölcsönbeadott idő…
Niki: Említette, hogy gyermekápoló szeretett volna lenni. Honnan jött ez az ötlete és miért nem valósult meg?
Imre Andrea: gyermekkoromban sokat betegeskedtem, és többször gyógyítottak különböző kórházakban. Kifejezetten rossz volt a szülőkkel való kapcsolattartás, hiszen akkor nem volt mobiltelefon, nem jöhettek be a kórterembe, az ajtó előtt álltak, és az üvegen keresztül történt egy lehetetlen kommunikáció. Legtöbbször a szülők a folyosón sírtak, a gyerekek pedig a kórteremben. Ezért kiszolgáltatottabbak voltunk, és minden szempontból az orvosokra, ápolónőkre utalva „gyógyultunk”. Egészen közelről láttam az ápolónők munkáját, és nagyon megtetszett. Az általános iskolában nem javasolta az osztályfőnököm, hogy egészségügyi szakközépiskolába iratkozzak, ezért nem lettem ápolónő.
Angi: milyen zsánerben szeret olvasni?
Imre Andrea: a könyv legyen könnyen érthető, logikus, lehetőleg ne tartalmazzon több elágazó szálat, amikor már nehezen követhető az esemény. Jó, ha a főhős küzd valami életszagú dologért, persze közben földre kerülhet, és bár nem minden történet végződik happy enddel, a befejezésben jó, ha a főhős győz és van csattanó. 12-13 évesen már komolyabb hangvételű könyveket olvastam, még úgy is, hogy a szüleim bizonyos olvasmányoktól tiltottak, hogy azt én még nem értem. Ez az egyik nagy tévedésük volt velem szemben, mert valami oknál fogva, értettem minden sorát.
Moncsi: honnan inspirálódik Ön a leginkább írás terén?
Imre Andrea: szokták mondani, hogy az élet a legnagyobb forgatókönyvíró, és ez igaz. A novelláim egy része velem történt meg, volt, amit barátok meséltek és arra is akadt példa, hogy mentem az utcán, vagy utaztam egy buszon, és hallottam miről beszélgetnek az emberek. Lehet, hogy csak a kezdő mondat hangzott el, de nekem elég volt ahhoz, hogy tovább gondoljak egy történet. Az is segít az írásaimban, hogy riporterként sok embert kérdezhettem, tehát az ihlettel nincs problémám, inkább az időm kevés, hiszen a kreatív énem több dologgal is foglalkozik egyszerre.
Niki: mit jelent önnek a hazai irodalom?
Imre Andrea: mint magyar embernek, aki magyar földön született, nagyon sokat jelent a magyar irodalom. Ebben szerepet játszott az általános iskolai magyar tanárnőm, ha jól emlékszem Hilda néninek hívták.
Gyerekfejjel tátott szájjal hallgattam a magyar írók és költők életét, műveit. Később pedig a középiskolában Lang Anna tanárnő csodálatos magyarázata volt nagy hatással rám, könnybe lábadt szemekkel mesélt egy-egy író tragikus életéről, illetve elemezte műveit. Természetesen a ma élő magyar írókat is figyelemmel kísérem, és lehetőségeimhez képest olvasom is műveiket.
Angi: melyik könyv volt Önre a legnagyobb hatással? Miért pont ez a könyv?
Imre Andrea: nagy hatással volt rám Szilvási Lajos író, akinek az összes könyvét olvastam, ahogy ő tudott írni pl. a szerelemről, az utánozhatatlan számomra. Az Egyszer –volt szerelem című műve Sopronban játszódik, mindig eszembe jut, amikor a Templom utcában és a környékén sétálok. Valószínű azért hagyott bennem nyomott Szilvási, mert főhősei nagyon tudtak küzdeni, a történetük tele volt akadályokkal, sokszor emberfeletti akarással célba értek, és meg is becsülték annak eredményét. Persze nem minden könyv végződött happy end-el, pl. a Appassionata sem, bár egy másik könyvébe visszautal az akkori főhősre. Kedveltem még a nagyfokú igazságérzetét, és azt is, hogy szinte sosem választotta a könnyebb utat.
Moncsi: van valami titkos vagy akár nyílt üzenete az írásainak? Ha igen ez az olvasók meg szokták találni vagy volt, aki észrevette és jelezte is ezt ön felé?
Imre Andrea: titkos üzenetek szerintem nincsenek az írásaimban, sokkal inkább fontos mondanivalók. Természetesen, ha valamit nem lehet nyíltan leírni, akkor utalok rá az írásaimban. Az olvasók azt szokták megosztani velem, hogy milyen érzéseket váltott ki belőlük, mennyire tudtak egy-egy történettel azonosulni. Kaptam olyan kritikát is, hogy a novellám mély lelki tartalommal bír, azonban a végét mégsem tragikusan fejeztem be, sőt állítólag az elmúlásról sem írtam drámaian, pedig mindannyian tudjuk, hogy a halál egy megváltoztathatatlan, visszafordíthatatlan állapot, hiszen az élet nem más, mint kölcsönbeadott idő…